Akik kicsivel különlegesebb szoftver igényekkel rendelkeznek, vagy már az osztott tárhelyek nem elegendő erőforrást nyújtanak számukra, azoknak a következő lépés a VPS lehet.
A VPS kifejezés tulajdonképpen virtuális privát szervert jelent az angol “Virtual Private Server” kifejezés után. Ezen a területen számos lehetőség van annak megfelelően, hogy a vállalkozásunk életében éppen mekkora szerepet tölt be a virtuális információk áramlása és tárolása.
Egy vállalkozás kezdeti szakaszában az osztott tárhelyek bérlése nagyszerű megoldást nyújthat, amely által különösebb hozzáértés nélkül is működtethetünk kisebb weboldalakat. Ez egyrészt költséghatékony, másrészt pedig a kezdeti igényeknek és elvárásoknak tökéletesen megfelel.
Amikor viszont a vállalkozás túllép a kezdeti fázison, és a fejlődés útjára lép, általában a céges honlap vagy webáruház forgalma is egyre csak növekszik, amit már az osztott tárhely nehézkesen tudna kiszolgálni. Ekkor léphetünk egyet előre a tárhelyszolgáltatások területén a VPS-re, ami igazából egy fizikai szerveren futtatott virtuális szerver szolgáltatás.
A VPS esetében egy hypervisor szolgáltatás által egy fizikai szerveren több virtuális szervert hoznak létre. Ezáltal nagyobb a felhasználók privát szférája annak ellenére, hogy még mindig azonos szerveren osztozkodnak. Az osztott tárhelyhez képest a VPS esetében igazából tehát az erőforrások felhasználásában rejlik a különbség. Ilyen értelemben tehát ez még mindig egy rendkívül költséghatékony, de egy fokkal hatékonyabb megoldást biztosít a felhasználók számára.